Történeti adatok

Székelyhíd református temploma az Érmellék egyik legjelentősebb településében áll, melynek neve a székelység 10–11. századtól feltételezett, és a Váradi Regestrumban a 13. század elején adatolt bihari jelenlétének egyik tanubizonyságaként értelmezhető. A 12. század végén a helység a Péter király uralkodása alatt bevándorolt, sváb ősöktől származó Gutkeled nemzetség Egyedmonostor körül kialakult birtoktestének vált részévé, a tatárjárásig Dorog fiai birtokolták. 1241-tó1 a nagytekintélyű Geregye nembeli Pál, országbíró és fiai kezébe került, lázadásuk után azonban, 1278-ban Dorog fiai visszakapják IV. Lászlótól. 1291–94 között Borsa Roland erdélyi vajda tulajdonában találjuk, Dorog unokáihoz csak 1323-ban, a Borsák lázadásának leverése után kerül vissza. A helység a 14. század folyamán mindvégig a Gutkeled nemzetség diószegi uradalmához tartozott. Amikor az Egyedmonostori nemzetségágtól levált Székelyhídiak 1402-ben kihalnak, Zsigmond király a birtokot Albisi Márton fia Dávid mester, zólyomi majd bihari ispánnak (1393–1402 illetve 1403–1404) és testvérének, Lőrincnek illetve Dobi Péter, sárosi, szabolcsi és gömöri ispánnak adja.

A kisnemesi származású bihari Albisi Zólyomiak Zsigmond uralkodása alatt szereznek jelentős birtokokat a vármegyében, melyek magvát éppen az 1393-ban adományul nyert diószegi uradalom képezi. Az Albisiak teremtette kedvező körülmények hozzájárulnak a helység mezővárossá fejlődéséhez. A 16. század közepére az uradalom részben feldarabolódik.

Székelyhíd egyházi életének első írásos emléke 1291–94-bő1 való, papja ekkor 50 illetve 57 kepe püspöki tizedet fizetett. Nem volt különösebben népes közösség, Márk nevű lelkészétól 1333 és 1335 között is csak átlagosnak számító 10 garas összegű pápai tizedet szedtek. 1492-bó1 ismerjük Bertalan nevű papját, aki Zólyomi Tamás özvegyét képviseli egy hitelezője előtt. Székelyhídat Debreceni Ember Pál 18. században írt egyháztörténeti művében a legkorábban reformálódott városok közé sorolja. Bizonyosra vehetjük, hogy legkésőbb Zólyomi Klára és a protestantizmus aktív támogatója, a bihari főispán és váradi kapitány Warkoch Tamás házassága református lelkészt juttat az egyházközség élére. Az a Tolnai vagy Tolvaj Balázs nevű székelyhídi plébános, aki Zólyomi Klára 1551-es végrendeletében tanúként szerepel, már minden jel szerint református.

A műemlék leírása

A hármas térfűzésű székelyhídi református templom nyugati homlokzatán egy vaskos barokk torony áll, a hossznégyszögű hajó pedig keleten a sokszögzáródású szentéllyel zárul. Három 19. századi toldaléktér csatlakozik még a templomtesthez: nyugatról a toronyhoz simulva és keletról két szentélytámpillér közé ékelődve egy-egy karzatfeljáró, délről pedig egy konzoltornyocskákkal díszített oromfalas előcsarnok. Külseje jóformán alig árul el valamit középkori eredetéről s csak az 1995–96. évi tatarozási munkálatok alkalmával végzett falkutatás tette lehetővé középkori részleteinek a tanulmányozását. Az egyszerű 18. századi félköríves záródású, szalagkeretes ablakok és a szabálytalanul rakott támpillérek, nyeregtetőszerűen kiképzett vízvetőikkel kissé jellegtelennek ható homlokzati összképet kölcsönöznek az épületnek.

Három-három ablak világítja meg a hajót, négy pedig a szentélyt. A diadalívet elbontották, így a templombelső egységes térhatású s jelenleg teljes egészében síkmennyezet fedi, míg a toronyaljat csehsüvegboltozat. A táglából rakott kerítőfalak legkorábbi része az északi hajófal mintegy háromötödét kitevő keleti szakasz, amely az e helyen épült első templom hajójához tartozott. A 13. század utolsó negyedében – valószínűleg még 1291 előtt – emelt korábbi épület alapfalait 1995-ben kutatták meg. Ez egy négyzetes szentélyű, 11,2 x 7,2 m-es hajóterű, késő árpádkori templom volt, sarkain átlós állású támpillérekkel és egy 50 cm-es diadalívbeugrással. Nyugati végében gerendafészkek jelezték, hogy egykor fakarzat is állt benne.

A megnövekedett népességű helység számára idővel kicsinynek bizonyuló templomot egyszerre két irányban kezdték el bővíteni: lebontották szentélyét és egy kissé északi irányba eltérő tengelyű, szabálytalan, a tízszög öt oldalával záródó új, gótikus szentélyt építettek a románkori hajóhoz úgy, hogy a déli csatlakozásnál meghosszabbították az átlós támpillért, nyugat felé pedig mintegy kilenc méterrel kitoldották a hajót, így az aránytalan – 21 m hosszú és mindössze 7 m széles – belső terűvé vált. A viszonylag ritka tengelysarkos térformálás a főtengelybe eső támpillért eredményezett. Északon ugyanakkor három támpillérrel megerősített sekrestyét építettek a szentélyhez, ennek alapfalai szintén a javítási munkálatok alkalmával kerültek napfényre. Később elfalazott bejáratának egyszerű, csúcsíves, élszedett profilú kerete ma is látható a belső szentélyfalban. A sekrestye ferde helyzete egyébként azt sugallja, hogy egy, a 13. századi szentélyhez igazodó sekrestye alapjaira épülhetett. Később az északi hajófalhoz egy újabb helyiséget toldottak, ennek azonban nem nyílt közvetlen bejárata a hajótérbe, csupán a sekrestyébe. Délről három keskeny ablak nyílt a szentélybe, ezekből kettőt a 18. századi ablakok tüntettek el részben, egy viszont befalazva bár, de megőrződött. A bővített templom terébe nyugatról és délről egy-egy körte- és pálcatagos profilú kapu nyílt, az utóbbinál sajátos, kiugró lábazati megoldás figyelhető meg. A hajónak a szabálytalan támpillérközökból ítélve nem volt boltozata, csak síkmennyezete, a szentélyboltozatnak a templomban őrzött zárókövei viszont már régóta ismertek, a sekrestyebejárat elfalazásából pedig újabban élszedett és hornyolt bordáinak egy része is előkerült. A kétszakaszos boltozat egykori keleti, hétsüveges szakaszának zárókövére a Zólyomi család címere került: egy nyílvesszővel átlőtt nyakú madár, míg a nyugati, keresztboltozatos szakasz zárókövére a kettős keresztes-vágásos országcímer. A délkeleti szentélyfalban egy szegmensíves záródású szentségtartó fülke bukkant elő, az északkeletiben pedig egy különálló lábazatra támaszkodó tabernákulum szekrényének a fészke. Kétségtelenül ennek az oromzatát díszíthette a déli portikusz falában elhelyezett Zólyomi-címeres fülkezáradék és a templom lapidáriumában őrzött fiálé. A felvidéki és az erdélyi szász templomok gazdagon díszített szentségházépítményei az ország többi részein viszonylag ritkák, ráadásul itt az eucharisztikus kultusz a megrendelő heraldikai reprezentációjával párosul, ami az igényesebb szentségházaknál szintén nem túl gyakori jelenség. Mindezek a kvalitásos kőfaragó munkák a 15. század utolsó negyedében készülhettek, megrendelőik kétségtelenül a Mátyás királytól várépítési engedélyt nyert Zólyomi testvérek voltak.

A mindössze 85–90 cm széles gótikus szentélyablakok, a hajó boltozatlanságára utaló jelek, másrészt pedig a kapuk illetve a gondosan faragott tabernákulumrészletek és a zárókövek közti minőségi különbség azt sugallják, hogy maga a templombővítés esetleg egy korábbi szakaszban történt, és a 15. század vége felé csak be- vagy átboltozták a szentélyt, illetve felállították a tabernákulumot. A templom harmadik jelentős átalakítása valószínűleg nem sokkal 1710 előtt történt. Ekkor a hajó terét két méterrel szélesítették dél felé, és ennek megfelelően kapuit is áthelyezték: így került a déli kapu a barokk hajófalba, a nyugati pedig az új főtengelybe. 1710-ben új famennyezetet kapott, 1714-ben pe¬dig az 1688-ban leégett fatorony vagy harangláb helyébe ácsoltak újat. A ma is álló homlokzati tornyot – mely 1792 és 1796 közt épült – óraíves koronázópárkány zárja, fölötte barokk hagymasisak emelkedik. Sarkait pilaszterek emelik ki, falmezőibe félköríves ablakok nyílnak. 1895-ben beolvasztott középkori harangját feltehetően Váradon öntötték, Szűz Mária és a négy evangélista nevei mellett két medallion: egy feszület és a Madonna volt látható rajta. A Mária felirat és medallion illetve a Boldogasszony-napi országos vásár arra engednek következtetni, hogy az egyház középkori védőszentje Szűz Mária volt.

1808-ban épült a déli előcsarnok s ugyanez évben kölcsönt vett fel az egyházközség a bútorzat megrendelésére is. Ennek eredményeképpen készítette az igényes barokk szószéket egy Kerekes nevű diószegi mester 1810-ben és ezzel egykorú lehet a bútorzat többi empire darabja is. A kegyúri stallum és az előcsarnok felőli kapu faajtaja historizáló, gótikus elemekkel díszített és ilyenek a padok mellvédjei is. A templombelső két végében egy-egy karzat áll, a keletin az 1820-ban készült, majd 1854-ben javított orgonával. 1865-ben a mennyezet újították föl, 1886-ban pedig új fedélszék került az épületre. A hagyomány szerint a nyugati kapu előtt feküdt az a figurális tumbafedőlap, mely az 1588-ban elhunyt Zólyomi Tamás sírhelyét fedte, s amely jelenleg az északi diadalívbeugrás helyén látható a falba állítva.

A szerény árpádkori falusi templom helyére a Zólyomiak által emelt későgótikus épület Bihar megye egyik legjelentősebb 15. századi emléke, értékes címeres tabernákulummal. A gótikus szentély tengelysarkos alaprajzi megoldása a 14. század második felében terjedt el Közép-Európában: Németországban, Ausztriában és Csehországban, a sokszögzáródású variáns előképeiként elsősorban a prágai Tyn illetve Retezi Szűz Mária és Mennybemenetele és az ugyancsak csehországi kolini plébániatemplomokat említhetők. A nem túl nagy számú kárpátmedencei emlék közé néhány felvidéki templom, a budaszentlőrinci Remete Szent Pál kápolna és a gyöngyösi Szent Bertalan templom sorolható.