Érsemjén

            Érsemjén község Románia és Bihar megye északnyugati részén fekszik, a nyugati vagy nagykárolyi síkságon. Területét a 47º20′ északi szélesség és a 20º20′ keleti hosszúság metszi. Szomszédai: északon Érmihályfalva, délen Érkenéz és Érselénd, Nyugaton a Magyar Köztársaság (Nyírábrány község), keleten Értarcsa határolja. Területén áthalad a Nagyvárad-Szatmárnémeti vasútvonal, bekötőútja révén megközelíthető az E 670 jelzésű nemzetközi útról is. Érmihályfalvától 5km, Nagykárolytól 43 km, Nagyváradtól 60 km távolságra fekszik, az Érmellék nevű tájegység nyugati felén. Domborzatilag határai, nyugatról a Nyírség homokbuckáin, keletrol az Ér völgye teraszán kialakult “fekete földön” terülnek el. Közigazgatásilag hozzátartozik: Érselénd, Érkenéz és két tanya: Feketefalu (Újsemjén) és Barantó.

             Nevének eredete 1332 – Symian, Ujsemian; 1520 – Semyen; 1900 – Érsemjén (1920 Simian). Nem fogadható el Szántó János, egykori érsemjéni református lelkipásztor feltevése. Szerinte Semjén nevét a “semlyes” szóból nyerte volna. Ezen szó jelentése mocsaras, lapos terület. Igazolhatóbbnak látszik az az álláspont, amely szerint Érsemjén a nevét legkorábbi birtokosai, a Balogh-Semjén család (Boloc-Semyan) név után kapta volna. Erre utal, hogy a legtöbb Semjén nevű település az ő egykori birtokaikon található. A név puszta személynévből ered, mégpedig a latin Simon személynévnek magyar nyelvi, Semján vagy Semjén fejleményébol keletkezett.

              Úgy tűnik a vaskor első szakaszára (Hallstadt kultúra) datálhatóak a Móka partján, a “Kincsén” talált kerámiatöredékek, míg a vaskor második szakaszából (La Téne kultúra) mindössze egy töredékes kelta edényt ismerünk az “új” sárgaföldes gödörből. A császárkori szarmata emlékek közül szintén a “Kincsén” említhetünk településnyomokat, míg a Szunyogh tanyán szarmata sírok kerültek elő. A “régi” sárgaföldes gödörben – az Andrássy által feltárt sírokat (egy lándzsával és tőrrel eltemetett férfi) – a 2006-ban és 2007-ben végzett leletmentő ásatások újabb leletekkel egészítették ki.

              Wysimean néven említik eloször 1321-ben. Az Új- (Wy-) elotag azt jelöli, hogy a település valószínuleg elpusztult: talán a tatárdúlás idején, vagy egyéb okok miatt (pl. tuzvész). Már a 14. század első felében a vidéki tekintélyesebb egyházközségek egyikeként tűnik fel, mind egyházának javadalmában, mind pedig épületének nagyságában. Gazdag egyházi javadalma alapján feltételezhetjük, hogy már a tatárjárás után felépült temploma. Középkori egyházából, ami megmaradt, néhány kőből faragott kapurész a mai református templom kapuiba lett beépítve, de méreteiből a templom méreteire is lehet következtetni, szép nagy templom volt. Ez a templom minden valószínűség szerint 1660 körül semmisül meg. Ebben az esetben helytálló Jakó Zsigmond véleménye, aki Érsemjén első lakóit a bihari királyi ispánság népeinek tartja, mert csak így érthető a Turul nemzetség birtokaitól körülvett falu különállása. Ugyanis Érsemjén akkori lakói – kihagyva a Balog-Semjén nemzetséget – a király jobbágyai voltak, szabad, de katonaköteles emberek. Ez egyfajta kisnemesi társadalmi réteg. így Érsemjén a királyi uradalom bomlásakor már későbbi szegény gazdáié volt. Ezek a nemesek később meglehetosen elszegényedtek, mivel erős szomszédok vették körül. Egy gazdagabb család terjeszkedésének estek áldozatul: Érsemjén 1445-ben a Zólyomiak birtokába került. Valószínű, hogy még a Zólyomiakkal nyertek itt birtokot a Makófalviak, akik a Csanád nemzetségből származnak, de első említésük érsemjéni földbirtokosként 1510-re keltezhető.

              A Makófalvi család utolsó tagja, László 1563-ban a törökök elől menekülvén visszahúzódik Bátor községbe. Ott készített egy végrendelkezést, mely alapján ismerjük birtokainak nevét és számát: Székelyhíd, Érsemjén, Csokaly, Jankafalva, Diószeg, Albis. Ezeket a birtokokat János Zsigmond elveszi. 1520-ban Érsemjén vámszedő joggal bírt.