Tóti

              Tóti Nagyváradtól 68 km-re, Margittától 10 km-re, a Berettyó baloldali mellékfolyója a Bisztra-patak völgyében, egy nyitott völgykatlanban terül el. A Hegyköz legkeletibb nagyközsége. Délről a Dernai dombok utolsó nyúlványa övezi, amely a következő dombokból áll: Trécser, Bánya (300,9 m), Királyi hegy (304,9 m). A Bisztra jobb partját a Rézhegység nyúlványa övezi, amely lassan dombokká alakul át. Az utolsó domb a tóti Nagyhegy (Géza domb), melynek magassága 249,4 m. A Bisztra, amely Feketeerdő fölött ered a Rézhegységből, 53km hosszúságú, a vízgyűjtő medencéje 225 km² .

             Tóti község a Bisztra patak völgyében a Berettyó folyó bal oldalán helyezkedik el, amely magába foglaja a következő beosztott falvakat: Cséhtelek, Bozsaly, Bisztraterebes és Rétimalomtanya.

             Tóti községhez tartozó településeket már a XIII század óta dokumentálták, amelyek bizonyítják hogy életek ezen a földterületen és a falu népességének folyamatos növekedését. A régészeti leletek alapján megállapítható, hogy a falu népessége már 1921-ben létezett, valamint a falu nem a mostani helyén terült el, hanem az úgynevezett Telekpatakán amely a falu dél-keleti részén helyezkedik el.

              A tóti határ különböző részein végzett kutatások alkalmával kőkorszaki égetett agyagból készült orsó nehezéket, halászháló nehezéket és különböző csiszoltkő eszközöket, obszidián pengéket, valamint agyagházfal (patics) maradványokat találtak. Ezek a leletek azt bizonyítják, hogy ez a terület már a kőkorszakban lakott volt.

               Nevének eredete: Toty, a tót népnévnek a birtoklást kifejező képzős származéka. Szlávok telepíthették, de ezek elmagyarosodása után az egész középkorban megmaradt magyar községnek. Tótit először a püspöki tizedjegyzékben, 1291-94-ben említik, Toty néven, az egyházas helyek között, tehát sokkal előbb keletkezett. A feudális korban a lakosság száma folyamatosan emelkedett, még a pestis járványok ellenére is. A világháborúk idején a falubeliek is rész vettek a csatában, sokan meghaltak, de voltak akik visszatértek a háborúból. A II. világháború idején a falu határán egy front volt, ahol heves csaták zajlottak. A külföldi katonákat a falubéli keresztény lakosok temették el. A kummunisták álatali kollektivizálás során volt egy olyan folyamat, ami segített létrehozni egy hatalmas kollektív falut: az emberek fellázadtak, mert a hatalom azt akarta elérni, hogy a napszámosok csak pénzért dolgozzanak a gazdáknak, sőt a cséplés idején a gépeknél is, ezáltal a kenyértől fosztották volna meg őket. Ebben az időben annyi beszolgáltatást szabtak ki, hogy még a kenyérnek valót sem hagyták meg a gazdáknak. Az akkori pártvezetés kihasználta ezt a megmozdulást, az egészet a gazdák ellen fordította, jó alkalom volt, hogy ezzel a tehetősebb gazdákat elvitessék, a többieket kényszerítették hogy csatlakozzanak a szövetkezethez. Az 1989-es változások után a szövetkezet összeomlott, és az ipari gyárak bezárták kapuikat. Jelenleg a legtöbb fiatal elkötözött városra, vagy külföldön dolgozik.

                A Tóti községhez tartózó falvak megjelnését a XIII századra datálják, az életformák jelenlétét számos régészeti lelet támasztja alá, hogy ebben az időben lakták e területet és a település népessége folyamatosan növekedett. A tóti bronzleleteket V. Dumitrescu vol. V-VL, 1935-1936 Bucureşti 1938, pp. 225-238 – kötetéből ismerjük: 5 karkötő, 4 rúd, 1 lándzsa, 1 sarló, 1 bronzkés, 2 bronzfüggő, 5 aranygyűrű (fülbevaló). Ezeket a bukaresti Régiségek Múzeumában őrzik. Ezen kívül még találtak különböző agyagedényeket, szövőszék súlyzókat. 1942-ben I. Nestor megemlíti a 6 Bányán talált sárgaréz csákányokat, ez utóbbiakat a nagyváradi Körösvidéki Múzeumban őrzik. 1970 nyarán 2 db. ezüst kanna maradványait találták, ezeket Sever Dumitraşcu írta le a Comorile din Tăuteni – Bihor 1973-as kiadású művében, melyeket restauráltak és ugyancsak a nagyváradi Körösvidéki Múzeumban vannak kiállítva.